Tisztelt megemlékezők! Kedves barátaim!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy újra együtt emlékezhetünk meg itt, a véczeri emlékműnél az 1848-49-es szabadságharc és forradalom hőseiről, vértanúiról, a csatában itt elesett székelyekről.

Az 1848 március 15.-ei, Pesten kirobbant forradalom egy új világ kezdetét jelentette, a nemzeti szabadság pirkadatát, mai megfogalmazásban egy új világrend kezdetét, amely lassan lezárta a feudális viszonyokat, és a kornak megfelelő nemzeti és gazdasági szabadságot hirdetett az emberek számára.

A francia forradalom eszméi, - amely mint a palackból kiszabadult szellem alakította át a kor gondolkodását, és késztette cselekvésre a társadalom széles rétegeit -, termékeny talajra találtak a feudális Magyarországon és Erdélyben is. A bűvös szavak: “szabadság, egyenlőség, testvériség” tömören, de éles pengeként hasítottak, és rombolták le évszázadok béklyóit, egy új eszmét helyheztek a középpontba: a nemzetet, amelyhez már nemcsak a gazdagok, a nemesség tartozhatott, hanem minden olyan ember, akit nem a királyhoz, a császárhoz való hűség kötött össze, hanem a közös nyelv, kultúra, történelmi gyökerek, és a közös politikai akarat.

Kedves barátaim! Ez 48 legfontosabb öröksége, a modern magyar nemzet megszületése, amely mint féltő anya ölelte keblére gyermekeit. Ma már tudjuk, hogy ha a Kárpát-medence-i magyarság kimarad ebből a történelmi folyamatból, akkor nem éli túl a XX. század nagy világégéseit, elvész édes anyanyelvünk, történetünket mások írják. Az erdélyi magyarság sorsa jutott volna minden magyar embernek! Kossuth Lajos azt mondta “A haza mindenek előtt”. A közös nemzeti célt párt és személyes érdekek fölé kell helyezni.

Tisztelt megemlékezők, ezért kell minden évben eljöjjünk, és itt, ezen a helyen emlékezzünk, mert a 48-as hősök által megálmodott jövő – a mi múltunk, jelenünk és jövőnk – most is új kihívások előtt áll. Generációk harcoltak és áldozták életüket anyanyelvünkért, kultúránkért a kommunista börtönökben, történelmünket az elmúlt 100 évben megpróbálták átírni, meghamisítani, emlékműveinket lerombolni, a nemzetet feldarabolni, szétszabdalni, a nemzetrészek közé szögesdrótot húzni. A mi generációnk jól ismeri e szomorú történelmi korszakokat. De mindig születtek és születnek Kossuthok és Széchenyik, mindig voltak és lesznek névtelen magyarok, akik akár életüket is áldozzák a hazáért.

Kedves barátaim! Itt szülőföldünkön nem hiányoznak korun kihívásai. Új világ formálódik, a régi, a II. Világháborút lezáró világrend recseg ropog, a diplomáciát, a párbeszédet lassan átveszi a nyers, katonai erő. Sorra lángolnak fel a politikai vagy etnikai törésvonalak, és a történelem sem ért véget, mint ahogy egyesek gondolták, a demokratikusan berendezkedő országok jólétével, hanem ahogy Samuel P. Huntington híres könyvében megjósolta, a szélsőséges nacionalizmus, a háborúk, a civilizációs különbségek kerülnek előtérbe.

Közösségünk nemrég vizsgázott jelesre politikai összefogásból, politikai nagykorúságunk át fog segíteni jelen korunk válságain is.

Képesek vagyunk megvédeni közösségünket, mint ahogy megvédtük iskoláinkat az összevonástól, megakadályozzunk minden olyan közigazgatási reformot, amely rontaná mostani helyzetünket, nem adjuk fel soha iskoláink újraindítását, mint tettük Marosvásárhelyen a Rákóczi Ferenc Gimnáziummal.

Sajnos a romló gazdasági helyzet felerősíti a román társadalomban az idegengyűlöletet. A populista politikusok már keresik a soros hibásokat, hogy saját tévedéseiket másokra kenjék, mint ahogy a héten is történt a parlamentben, azt mondják, hogy mi erdélyi magyarok nem tudjuk megérteni a románokat és nem is kellene mi legyünk a mikrofonnál, vagyis vezető funkcióban.

Egy esélyünk van, mint annyiszor az elmúlt 100 évben, az összefogás, az összetartozás erős tudata. Sokan és sokszor dolgoztak már azon, hogy ezt az egységet megbontsák, belső és külső erők egyaránt

E nehéz időkben, amikor a fegyvereké a szó, a szomszédunkban és a világ más fontos pontjain, mi itt, e megemlékezésen a jövőre kell gondoljunk. A fiatalokra, a gyerekeket nevelő családokra. Kitartásunk, munkabírásunk, szaktudásunk be kell épüljön egy új munkamorálba, amelyre büszkék lehetünk mi székelyek, erdélyi magyarok. Büszkék lehetünk fejlődő városainkra és falvainkra, felújított templomainkra, erdővidéki úthálózatunkra. Úgy kell dolgoznunk, hogy elődeink legyenek büszkék ránk, áldozataik ne legyenek hiábavalóak, és legyen továbbra is magyar jövő szülőföldünkön.

Kedves barátaim! Vigyük tovább mindazt az erőt, bátorságot és reményt, amelyet az itt elesett hősök hagytak ránk! Ha hűek maradunk ezekhez az értékekhez, akkor a szabadság lángja soha nem alszik ki nemzetünk szívében.

Zárjuk gondolatainkat Kossuth Lajos szavaival: “Legyen béke, szabadság és egyetértés!”

Köszönöm!

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy újra együtt emlékezhetünk meg itt, a véczeri emlékműnél az 1848-49-es szabadságharc és forradalom hőseiről, vértanúiról, a csatában itt elesett székelyekről.

Az 1848 március 15.-ei, Pesten kirobbant forradalom egy új világ kezdetét jelentette, a nemzeti szabadság pirkadatát, mai megfogalmazásban egy új világrend kezdetét, amely lassan lezárta a feudális viszonyokat, és a kornak megfelelő nemzeti és gazdasági szabadságot hirdetett az emberek számára.

A francia forradalom eszméi, - amely mint a palackból kiszabadult szellem alakította át a kor gondolkodását, és késztette cselekvésre a társadalom széles rétegeit -, termékeny talajra találtak a feudális Magyarországon és Erdélyben is. A bűvös szavak: “szabadság, egyenlőség, testvériség” tömören, de éles pengeként hasítottak, és rombolták le évszázadok béklyóit, egy új eszmét helyheztek a középpontba: a nemzetet, amelyhez már nemcsak a gazdagok, a nemesség tartozhatott, hanem minden olyan ember, akit nem a királyhoz, a császárhoz való hűség kötött össze, hanem a közös nyelv, kultúra, történelmi gyökerek, és a közös politikai akarat.

Kedves barátaim! Ez 48 legfontosabb öröksége, a modern magyar nemzet megszületése, amely mint féltő anya ölelte keblére gyermekeit. Ma már tudjuk, hogy ha a Kárpát-medence-i magyarság kimarad ebből a történelmi folyamatból, akkor nem éli túl a XX. század nagy világégéseit, elvész édes anyanyelvünk, történetünket mások írják. Az erdélyi magyarság sorsa jutott volna minden magyar embernek! Kossuth Lajos azt mondta “A haza mindenek előtt”. A közös nemzeti célt párt és személyes érdekek fölé kell helyezni.

Tisztelt megemlékezők, ezért kell minden évben eljöjjünk, és itt, ezen a helyen emlékezzünk, mert a 48-as hősök által megálmodott jövő – a mi múltunk, jelenünk és jövőnk – most is új kihívások előtt áll. Generációk harcoltak és áldozták életüket anyanyelvünkért, kultúránkért a kommunista börtönökben, történelmünket az elmúlt 100 évben megpróbálták átírni, meghamisítani, emlékműveinket lerombolni, a nemzetet feldarabolni, szétszabdalni, a nemzetrészek közé szögesdrótot húzni. A mi generációnk jól ismeri e szomorú történelmi korszakokat. De mindig születtek és születnek Kossuthok és Széchenyik, mindig voltak és lesznek névtelen magyarok, akik akár életüket is áldozzák a hazáért.

Kedves barátaim! Itt szülőföldünkön nem hiányoznak korun kihívásai. Új világ formálódik, a régi, a II. Világháborút lezáró világrend recseg ropog, a diplomáciát, a párbeszédet lassan átveszi a nyers, katonai erő. Sorra lángolnak fel a politikai vagy etnikai törésvonalak, és a történelem sem ért véget, mint ahogy egyesek gondolták, a demokratikusan berendezkedő országok jólétével, hanem ahogy Samuel P. Huntington híres könyvében megjósolta, a szélsőséges nacionalizmus, a háborúk, a civilizációs különbségek kerülnek előtérbe.

Közösségünk nemrég vizsgázott jelesre politikai összefogásból, politikai nagykorúságunk át fog segíteni jelen korunk válságain is.

Képesek vagyunk megvédeni közösségünket, mint ahogy megvédtük iskoláinkat az összevonástól, megakadályozzunk minden olyan közigazgatási reformot, amely rontaná mostani helyzetünket, nem adjuk fel soha iskoláink újraindítását, mint tettük Marosvásárhelyen a Rákóczi Ferenc Gimnáziummal.

Sajnos a romló gazdasági helyzet felerősíti a román társadalomban az idegengyűlöletet. A populista politikusok már keresik a soros hibásokat, hogy saját tévedéseiket másokra kenjék, mint ahogy a héten is történt a parlamentben, azt mondják, hogy mi erdélyi magyarok nem tudjuk megérteni a románokat és nem is kellene mi legyünk a mikrofonnál, vagyis vezető funkcióban.

Egy esélyünk van, mint annyiszor az elmúlt 100 évben, az összefogás, az összetartozás erős tudata. Sokan és sokszor dolgoztak már azon, hogy ezt az egységet megbontsák, belső és külső erők egyaránt

E nehéz időkben, amikor a fegyvereké a szó, a szomszédunkban és a világ más fontos pontjain, mi itt, e megemlékezésen a jövőre kell gondoljunk. A fiatalokra, a gyerekeket nevelő családokra. Kitartásunk, munkabírásunk, szaktudásunk be kell épüljön egy új munkamorálba, amelyre büszkék lehetünk mi székelyek, erdélyi magyarok. Büszkék lehetünk fejlődő városainkra és falvainkra, felújított templomainkra, erdővidéki úthálózatunkra. Úgy kell dolgoznunk, hogy elődeink legyenek büszkék ránk, áldozataik ne legyenek hiábavalóak, és legyen továbbra is magyar jövő szülőföldünkön.

Kedves barátaim! Vigyük tovább mindazt az erőt, bátorságot és reményt, amelyet az itt elesett hősök hagytak ránk! Ha hűek maradunk ezekhez az értékekhez, akkor a szabadság lángja soha nem alszik ki nemzetünk szívében.

Zárjuk gondolatainkat Kossuth Lajos szavaival: “Legyen béke, szabadság és egyetértés!”

Köszönöm!