Tisztelt ünneplő és megemlékező közösség,

Kedves hölgyeim és uraim, barátaim!

Itt gyűlünk össze minden évben a véczeri emlékműnél, jó és rossz időben, erős szélben, és lágy tavaszi napsütésben, elsősorban emlékezni, és kegyeletünket leróni a haza hősei, azok a fiatalok előtt, akik az életüket áldozták a hazáért, a nemzettársaikért, az 1848-as forradalom eszméiért, a haza és a személyes szabadságukért.

Azért jövünk ide és Erdővidék más jelentőséggel bíró helyeihez, mert ezek mérföldkövek, amelyek büszkén állnak, lobog rajtuk a nemzeti lobogónk, és jelzik az utat, az irányt, amelyen haladunk. Nemzetünk, a magyar nemzet, jön valahonnan és tart valamerre. Ezer éves történelmünk, a szüntelen harc a Kárpát-medencében a szabadságért és a megmaradásért iránytű, amely a változó világban, abban a ködben, amely rászállt napjaink politikájára, segít megtalálni továbbra is a helyes irányt, a megbízható, járható utat.

És van amit ünnepelnünk is. Itt vagyunk, sokan vagyunk, fiatalok, középkorúak és idősödők, nők és férfiak, gyerekek, szabadon és félelem nélkül énekeljük a Hymnust, és a Nemzeti dalt. Mert volt, aki a szabadság elbukó zászlaját ismét a magasba emelje, sokszor más és más formában. A kiegyezés gazdasági csodája, a magyar nemzet újjászületése, a Trianon utáni megmaradás, a nacionál kommunizmus túlélése, a 89-es forradalom utáni nemzeti, politikai, önkormányzati, gazdasági újjászerveződés mutatja nemzetünk élni akarását, eltökéltségét, szabadságszeretetét. Azért dolgoztunk és dolgozunk, mert nekünk fontos minden, ami itt magyar, az iskoláink, kórházaink, templomaink, utaink, tiszta patakaink és a termőföld, ami eltart.

Kedves barátaim,

Minden év március 15-én feltesszük a kérdést, hogy rabok legyünk, vagy szabadok? Feltesszük a kérdést, hogy milyen társadalomban szeretünk élni? Minket, magyarokat nem először fenyeget veszély, mi székelyek nem véletlenül vagyunk itt, és élünk a Kárpátok gerincén, tatárok, törökök, osztrákok, oroszok, mindannyian nagyhatalmak, próbálták ránk kényszeríteni hatalmukat, elvenni szabadságunkat. De mint mindig a múltban, az elmúlt 34 évben is szilárd nemzeti és politikai közösséget építettünk, megvédtük a közösségünk tagait a nacionalista támadásoktól, és felépítettük, és építjük most is Erdővidéket, ahonnan el lehet menni tanulni, és dolgozni, de amely mindig visszavár, mindig biztos pont marad az életünkben.

1848 kötelez és feladatot ró ránk.

Kötelességünk növelni a szolidaritást nemzetünk tagjai között, ezért volt ereje a forradalomnak, kötelességünk, hogy segítsünk a gyengéken, fogjuk meg egymás kezét, ne hagyjunk senkit hátra. A munkakeresőknek adjunk munkát, vásároljuk egymás termékeit, az általunk vezetett intézményekben segítsék az állampolgárt, a törvényt alkalmazzuk az emberek érdekében.

Tisztelt hallgatóság,

Bátornak kell lenni, és felelősséget vállalni, hiszen a történelem kereke 30-40 évente felgyorsul, változásokat, fordulatokat hoz. Az előző konfliktusok vesztesei ismét keresik helyüket, mások, akiknek megnőtt gazdasági erejük, nagyobb beleszólást követelnek a világ dolgába.

Ma is ilyen időket élünk. A nagyhatalmak ismét a kis népek feje fölött döntenek, eltiporják a szabadságot, saját önös érdekeiket képviselik éppúgy, mint 1848-ban. Csak akkor vagyunk biztonságban, ha éberen figyeljük a történéseket, átlátunk a szitán, ha nem engedjük a magyar közösség tagjait manipulálni, nem dőlünk be a parttalan demagógiának, és a fedezet nélküli ígérgetéseknek, ha a saját, demokratikus úton megválasztott vezetőinkre hallgatunk.

A magyar közösség tagjai és elsősorban a megválasztott vezetők el kell végezzék azt a feladatot, amellyel a közösség megbízta. Több erőforrást kell megmozdítani településeink fejlesztésére, gyorsabban kell dolgoznunk. Össze kell fognunk egész Erdővidéket, tovább fejleszteni, hogy jó legyen itt élni. Ma azért harcolunk a választásokon, hogy tudjunk építeni, gyarapodni, megmaradni itthon, szülőföldünkön. Itt nálunk is jelen van a nacionalista veszély, a demográfiai változás. Ha összefogunk, mint a múlt évi európarlamenti és romániai parlamenti választásokon, akkor itt, Véczeren soha nem alszik ki a szabadság lángja, soha nem halkul el a Hymnus.