Cseke Attila: egyetlen törvény az építkezések szabályozására, egyetlen hivatal az engedélyek kibocsátására

Az építkezések és a településrendezés szabályozására dolgozott ki új, egyszerű és egységes törvénykönyvet a fejlesztési minisztérium, amely a hatályos 10 különböző, 30 évvel ezelőtti, az évek során sokszor módosított és foltozott törvényt helyettesíti – jelentette be bukaresti sajtótájékoztatóján Cseke Attila fejlesztési miniszter. A törvénytervezet értelmében, amelyet ma bocsátott közvitára a szaktárca, egyetlen hivatalhoz kell majd fordulni az építkezési engedély kibocsátására és online, digitálisan is be lehet nyújtani a kérést. Ezen felül jelentősen csökken az engedélyek jóváhagyásának kibocsátási ideje – mutatott rá a miniszter.


A szaktárcavezető elmondta: jelenleg bizonytalan, kiszámíthatatlan, hogy mennyi időbe telik egy épület megépítéséhez szükséges összes engedély és jóváhagyás beszerzése, a hosszú határidők miatt pedig sok esetben lejár egy engedély, amíg a másikat kibocsátja az illetékes hivatal, így újra kell kezdeni az eljárást. „4, akár 8 hónapot is eltarthat a procedúra, az urbanisztikai bizonylat kibocsátási ideje például egy-két hónap, ezt most 5 napra rövidítjük. Az építkezési engedély kibocsátása jelenleg újabb egy-két hónap, miután minden más jóváhagyás megvan, ezt az időkeretet 15 napra csökkentjük” – mondta el Cseke Attila.


A fejlesztési minisztérium egy online felületet hoz létre, ahol az engedélyeztetést bonyolítani lehet és online adatbázist készít az építkezésekről. A ma közzétett törvénykönyv tervezet az 1991-ben elfogadott és az engedélyeztetési folyamatokat szabályozó törvényen, illetve az 1995-ben megírt törvényen módosít. A 10 hatályos törvényből 5-öt eltörölnek, 5-öt pedig egyszerűsítenek, egyetlen törvénykönyvbe foglalnak, mondta el az RMDSZ-es miniszter.
A fejlesztési szaktárcavezető hozzátette: az új törvénykönyv ugyanakkor arra is garancia, hogy rendszerezetten építkeznek, fejlődnek a települések. A területrendezési terv, amellyel jelenleg a legtöbb önkormányzat nem rendelkezik, szabályozza azt, hogy mely városrészen építhetünk földszintes családi házat és hova építhetünk több emeletes irodaházakat. A területrendezési tervek kidolgozásában és az építkezésekkel kapcsolatos teendőkben az önkormányzatoknak segítséget és finanszírozást nyújt a szaktárca – mondta el Cseke Attila.


A közvita időszaka után a tervezetről a kormány dönt, majd ezt követően kerül a parlament asztalára. A törvényhozó testület 2023-ig kell döntsön a javaslatról, amely része azoknak a közigazgatási reformoknak, amelyet Románia a Helyreállítási Alap kapcsán vállalt.

Forrás: rmdsz.ro