Biró Rozália: az EU jövőjéről szóló záródokumentum a nemzeti kisebbségekről is kell szóljon

Az Európai Unió intézményei tavaly május 9-én útjára indították a Konferencia Európa jövőjéről elnevezésű eseménysorozatot, amelynek célja közelebb vinni az Európai Uniót a lakossághoz, továbbá egy hatékony és konstruktív párbeszéd kialakítása az EU állampolgáraival az Unió jövőjéről. Az állampolgárok által különböző témakörökben az Unió jobbá tétele céljából megfogalmazott javaslatok egy egységes dokumentum alapját szolgálják. Március elejéig mintegy 6048 eseményt szerveztek meg, melyek következtetéseit a futureu.eu felületre töltötték fel.

Az RMDSZ parlamenti frakciói március 22-én kielemezték azokat az ajánlásokat, amelyeket az EU-s állampolgárok javaslatai mentén négy témakörbe soroltak az elmúlt hónapok folyamán. A megbeszélésen jelen voltak a Szövetség EP képviselői, Winkler Gyula és Vincze Lóránt is.

Biró Rozália, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke, az RMDSZ és a képviselőház erre az eseménysorozatra delegált küldöttje volt. A képviselő összegezte a 144 ajánlást. Hangsúlyozta: az EU-val szemben körvonalazódó elvárás egy nagyobb hatáskörrel felruházott, közös egészségügyi, pénzügyi, munkaerőpiaci, védelmi és külpolitikai együttműködésen alapuló Unió felé irányul, amelytől az oktatási rendszer harmonizációja, a tudatos környezetvédelem és az egységes migránspolitika is elvárható.

,,A beérkezett polgári javaslatok alapján összesítik az ajánlásokat és április végéig konkrét javaslatokat kell megfogalmazni a konferencia plenáris ülésén zajló párbeszéd eredményeként. Ezek alapján elkészül egy záródokumentum” – taglalta Biró Rozália képviselő.

Winkler Gyula EP képviselő kiemelte az erdélyi magyar fiatalok javaslatait, azokat a kezdeményezéseket, amelyeket erdélyi magyar ifjúsági szervezettekkel közösen valósított meg az elmúlt időszakban. „Esélyegyenlőséget várnak el az erdélyi magyar fiatalok az Európai Uniótól, fenntartható gazdaságot, hatékonyabb környezetvédelmet és azt, hogy az Európai Unió védje a nemzeti és nyelvi kisebbségeket mindenhol az Unióban” - számolt be az EP képviselő.

Vincze Loránt EP képviselő, a FUEN elnöke elmondta, hogy az RMDSZ európai partnereivel már egy évtizede dolgozik azon, hogy az EU cselekvően lépjen a kisebbségvédelem területén. „A Minority SafePack kezdeményezésre összegyűjtött több mint egymillió aláírás a lehető legszélesebb véleménynyilvánítást jelenti. Javaslataink ma is hitelesek és érvényesek, azért az Európa jövőjéről szóló következetésekbe szeretnénk illeszteni. Ezt célozzák az RMDSZ erőfeszítései ebben az időszakban.”

A Szövetség parlamenti frakcióinak tagjai az általuk képviselt régiók és megyék lakosságának álláspontjait ismertették, amely szerint a jogállamiság kritériumrendszere kidolgozásának szükségessége, a nemzeti közösségek kultúrájának megőrzése, az anyanyelv használata, a vállalkozások támogatása, a regionális együttműködés erősítésének szükségessége vált nyilvánvalóvá.

Tekintettel arra, hogy elsőrendű prioritásként valamennyien a nemzeti kisebbségek jogainak Uniós törvények általi biztosítását tartották a legfontosabbnak, az RMDSZ parlamenti frakciója a mintegy 50 millió nemzeti kisebbségi uniós polgár jogainak a biztosítását és védelmét helyezte előtérbe.

Forrás: rmdsz.ro