Egy hely, ami az erdővidékiek együvé tartozásának állít méltó eméket

Rendhagyó, de a maga nemében mindenképp hiánypótló eseményre került sor múlt szombaton, augusztus 1-én – az egykori bányásznapok idején -, a Köpec központjában lévő Tókos-vendégháznak a hátsó udvarán. Ahol a közel 150 éves múltra visszatekintő erdővidéki szénbányászat első múzeumát avatták fel a térségben. A még ifjú éveit taposó, a bányászmúzeumot létrehozó Tókos Dávid talán maga sem gondolta volna, hogy annak idején a kezdeti lelkesedéséből a bányászat iránti érdeklődéséből egyszer majd múzeum lesz. Olyan múzeum, amire eddig nem volt példa a térségben, úgy a rendszerváltás előtt, mint azután, márpedig egy ilyen múzeumra nagy szükség van, hiszen ezáltal nyerhetnek a mai kor generációi betekintést, hogy miként is dolgoztak, éltek a föld alatt, apáink, nagyapáink, dédapáink. Mert mindenkor fontos azt tudni, hogy honnan jöttünk. Vasárnap délután benépesült a köpeci Tókos-vendégház udvara, több tucat ember érkezett a meghívóra, zömében olyan személyek, akik valamilyen módon kapcsolódnak a bányász múzeumhoz. A megnyitón aztán kiderült 110 személy juttatott el, ajánlott fel tárgyat, emléket a bányászmúzeum számára. Az eseményen elsőként az egésznek a megálmodója, megalapítója Tókos Dávid szólalt fel, aki úgy fogalmazott: ez a múzeum túlmutat a bányászaton, ez az itteni emberek összetartozásának is emléket állít. Mert fontos, hogy honnan jöttünk. Fontos a múlt, hiszen a fa is kidől gyökerek nélkül – fogalmazott. „A szénbányászat mindenkinek lehetőség volt, mindenki dolgozhatott. Mára egy ipartörténeti emlék, amely mára sajnos leromlott állapotban van, mindenütt csak a pusztulás. Ma mindenki ezt látja, ezt látja a jövő nemzedéke is. Éppen ezért meg kell mutatni fiataloknak azt, hogy a bánya ennél sokkal több volt – zárta mondandóját. Szakács László Barót Város alpolgármestere, rövid történeti ismertetőt tartott Kisgyörgy Zoltán kutatásaira hagyatkozván, felidézte azt, amikor egy pásztorgyerek Baló Ferenc felfedezte azt, hogy a szalonnasütésre használt lapos kövek elégnek, hiszen képesek égni. Végigvonulva a történelem fonalán több fontos évszámot is kiemelt, 1873 ekkor nyitották meg a köpeci telephelyen a Samu nevű tárnát, sajnos 2007 volt azaz évszám, amikor az egykor virágzó szénbányászat megkapta a kegyelem döfést, innentől már csak ipartörténeti emlékként beszélhetünk róla.

„A bánya fénykorát és hanyatlását az itteni családok életében is nyomon lehet követni. A bánya tartotta el egész Erdővidéket, ma sajnos csak emlékezni tudunk. De ez az emlékezés a kötelességünk is, hiszen ezt a múltat, ezt az ipartörténeti emléket nem lehet és nem is szabad elfeledni. Öröm, fájdalom, bajtársiasság, egymásrautaltság – ezeket a fogalmakat, szavakat csak azok érthetik, akik ezt a világot bányászként megélték. Ez egy saját kezdeményeséből létrehozott múzeum, ezt meg kell mutatni mindenkinek! – fogalmazott a város nevében Szakács László. A bányászmúzeumra áldást Nagy Károly Kázmér református lelkipásztor mondott kiemelte, szükség van az áldozatos munkára, azon emberekre, akik az emlékezés kövét összerakják. Ilyen ember a közösségben Tókos Dávid is. Beszédében megemlékezett az egykori bányászokról, akik a földnek a mélyén a jó szerencse mellett, nap mint nap, megtapasztalhatták az Isten gondviselését, szeretetét is. „Fejet kell hajtani a letűnt kor emléke előtt, ismernünk kell a múltat, de azzal is tisztában kell legyünk, hogy Isten minden időben a mi Urunk, vele együtt kell ismertetni a múltunkat, a történelmünket.” – emlékeztetett.

Albert Egon, Erdővidék újság, 1240. lapszám