Az RMDSZ képviselői és szenátorai is felkarolták a kommandói tűzesetben kárt szenvedett családok támogatását

Az ország legmagasabban fekvő lakott településén tartott kihelyezett frakcióülésen döntöttek arról, hogy valamennyi törvényhozó hozzájárul a károsultak megsegítéséhez. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és a frakciók küldöttsége január 28-án reggel találkoztak a kommandói tűzkárosultakkal, akiknek átadták a több tízezer lejes adományt. Kommandón a vasárnap keletkezett tűzeset következtében öt ház teljesen leégett, háromnak pedig a tetőszerkezete semmisült meg – 19 személy, köztük három gyerek maradt otthon nélkül, mindenük odaveszett.

Ma itt nemcsak az RMDSZ frakciói fogtak össze a kommandói tűzkárosultak megsegítése érdekében, hanem egész Székelyföld, egész Erdély. A pénzre nagy szükség van, hisz anélkül nem lehet új otthona ezeknek az embereknek, de ugyanennyire fontos az is, hogy érezzék, mellettük áll az egész közösség, osztozik a tragédiájukban, és rengeteg ember igyekszik segíteni. Büszke vagyok az erdélyi magyarokra, akik ezúttal is jelesre vizsgáznak összefogásból, nekünk megmutatta a történelem, hogy érdekünk a belső szolidaritás, az egymás iránti felelősségvállalás. A szolidaritás a tettekben mutatkozik meg, közösségünk számtalanszor bizonyította rászoruló tagjainak, hogy számíthatnak rá. Felelősek vagyunk egymásért, ezt érezni és éreztetni kell” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Kelemen Hunor szerint fontos, hogy a megyei önkormányzat és a helyi politikum mellett a civil szféra is megmozdult, több szervezet indított gyűjtést, hogy segítsen az év leghidegebb időszakában bajba jutott embereken.

Forrás: rmdsz.ro