2021. MÁRCIUS 15, VÉCERI EMLÉKMŰ, BARÓT

“Nem halt meg a hű székely nép, csak hazájáért ontotta honszerető vérét”

Tisztelt hölgyeim és uraim!

Kedves erdővidékiek, barótiak!

Ez a gondolat állt az első, 1901-ben állított emlékművön, amelyet a barótiak emeltek, annak a 300 székelynek az emlékére, akik itt, ezen a síkon életüket áldozták a forradalomért és a hazáért. A ma emberének, nekünk, akik a történelem leghosszabb békekorszakát éljük Európában, nagy kérdés, hogy mi volt az, ami őseinket szabad elhatározásukból a csatamezőre vitte. Mi volt az, amiért vállalták a háború viszontagságait, a nélkülözést, az életveszélyt, vagy akár a halált is. Valami roppant nagy változásnak, valami hatalmas ígéretnek kellett léteznie, amire százak, ezrek, tízezrek mozdultak meg, és tódultak a forradalom zászlaja alá.

Igen, az 1789-ben kezdődő Nagy francia forradalom egy új világ kezdetét indította el. Új eszmék szaggatták le Európában a középkor béklyóit. A szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje átszőtte Európát, és a régi világ recsegni, ropogni kezdett. A reformkor nagyjai, Széchenyiék jól látták a felszabaduló energiák erejét és ezeket a kialakuló nemzet gazdasági, kulturális megerősödésére szerették volna felhasználni, de a régi világ kiváltságosai még mindig nagyon erősek voltak. Ez a gát szakadt át 1848 március 15- én, összhangban a többi európai megmozdulással és radikális társadalmi reformokat meghirdetve, a forradalom zászlaja alá terelte a társadalom különböző rétegeit. A 12 pont, amelyben Petőfiék összefoglalták a társadalom kéréseit, olyan radikális társadalmi változásokat ígértek, amelyért az emberek, ha szükséges volt, akár fegyverrel a kezükben is készek voltak harcolni. Ennek a harcnak lett részese a székelység is. Kész volt ismét vérét ontani a székely szabadságért, a sanyargató, idegen érdeket kiszolgáló katonáskodás eltörléséért, a jobb életért. Volt a 12 pontból kettő, amelyek nélkül a forradalomnak nem lett volna széles társadalmi támogatottsága. Az egyik a jobbágyság eltörlése volt, ami milliókat emelt ki a sötét középkorból, míg a másik a közös teherviselés. A szabadság, egyenlőség, testvériség eszménye így vált kézzelfoghatóvá milliók számára.

De a múltról emlékezni, kegyeletünket leróni a hősök előtt nem elég, hanem le kell vonnunk a tanulságokat, és a jelenben úgy kell cselekednünk, hogy kicsiny székely társadalmunk egysége ne bomoljon meg, nemzeti ügyeinket olyan összefogással és lelkesedéssel tudjuk képviselni, mint a 48- asok. Sajnos a szabadságot és a jobb életet nehezen adták akkor is, a sötét felhők hamar gyülekeztek. A hatalom megtartása, az előnyökhöz való ragaszkodás, a kiváltságok, a “speciális” helyzet hamar magához térítette az időlegesen megrettent Bécset, és hamarosan szövetkezve a forradalom külső és belső ellenségeivel, le is tiporta azt.

A pesti ifjak és az itt elesett székely hősök nekünk azt üzenik, hogy a legnagyobb kincsünk a szabadság, hogy bátran harcoljunk minden társadalmi igazságtalanság ellen, mert nincs igazi szabadság anyagi jólét nélkül, és ha a “speciálisok” rendje megszilárdítja hatalmát, akkor modern jobbágyokként azért fogunk dolgozni, hogy mások jól éljenek a mi adóinkból, hogy 45 év helyett 20 évet dolgozzanak, hogy a nyugdíjukat az általuk kiválasztott bruttó jövedelemből számolják. A forradalom ereje abban rejlett, hogy társadalmi igazságosságot hirdetett. A nemzet minden tagja képességéhez, erejéhez, anyagi helyzetéhez arányosan kell hogy hozzájáruljon az társadalom fenntartásához. A nemzeti ünnepeinkről elmaradó emberek, az országos választásokon tapasztalható alacsony részvétel mind azt sugallják, hogy nemzetünk megosztott és kiábrándult. A 89-től eltelt 30 évben a kezdeti eufóriát felváltotta a közöny és a kirekesztettség érzése, úgy egyéni szinten, mint a közösség szintjén is. Itt a Véczer az a hely, ahol ezrek ünnepelték az újra visszaszerzett szabadságot, az egyenlő esélyt az életben. Újból és újból fel kell hogy emeljük szavunkat Erdővidékért, az itt lakó emberekért.

Azokért, akik úgy érzik, hogy kirekesztették és elhanyagolták őket. Ma is vannak Bécsek és császárok, ma is hiába kérünk szolidaritást és empátiát. De remélem, hogy ma is vannak, és lesznek Széchenyik, Petőfik, Kossuthok, de még bölcs Deák Ferencek is, hogy itt, Véczernél, a székely hősök emlékére emelt emlékműnél sokan emlékezzünk, büszkén, egyenes derékkal az elkövetkező években.

Köszönöm, hogy meghallgattak.